Jelentősen lerövidül a téli szünet, mert egy héttel később ért véget az “ősz”, és már február 2-án folytatódik a bajnokság. Eperjesi Gábor fiatal kora ellenére már rutinos labdarúgónak számít, hiszen 17 esztendősen mutatkozott be az első csapatban, és már 73 élvonalbeli találkozón viselte a DVTK mezét.

Hogyan telt a téli szünet? - kérdeztük elsőként tőle.

- Gyorsan eltelt, de nem is bánom, mert két hét alatt fizikailag le sem lehet engedni, ilyenkor könnyebb az újrakezdés is. Igyekeztem pihenni, családi körben töltődtem föl a tavaszi szezonra, meglátogattam a testvérem, és a nagymamámat is, akihez év közben csak beugrani tudok. Örültek nekem, mert ezúttal több időt töltöttünk együtt, és én is boldog voltam velük. 

A DVTK saját nevelésű védője BSc diploma birtokában már mesterképzésre jár a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karára, így számára sosem csak a pihenésről szól a szünet, és a felkészülés során is meg kell osztani figyelmét a tanulás és a munka között. Az év első edzésére is vizsgáról érkezett.

- Január végéig tart a vizsgaidőszak, de január 11-én indulunk a törökországi edzőtáborba, ezért úgy csoportosítottam a vizsgákat, hogy addigra meglegyen mind. Eddig is megoldottam, most is meg fogom.

Az első héten napi két edzéssel Miskolcon készül a DVTK, a konditermi foglalkozások mellett a stadion fütött centerpályáján dolgozik a csapat.

- Örülök neki, hogy füvön edzünk, és jó körülmények között készülünk, de korábban sem panaszkodtam a fagyott talajra vagy a műfűre, mindig abból kell kihozni a maximumot, ami van. Úgy gondolom, az a legfontosabb, hogy mi megfelelően álljunk neki a munkának, a többi csak részletkérdés. Most a feladatunk, hogy fizikailag és taktikailag is felkészüljünk a tavaszra, és minél jobb eredményeket érjünk el a bajnokságban - mondta el Eperjesi Gábor.

A DVTK téli programja

A felkészülés kezdete

2019. január 3., csütörtök (DVTK Edzőközpont)
9:00 Orvosi és fizikai felmérések

Edzőtábor

2019. január 11., péntek
Utazás Törökországba (Miskolc, Kassa, Isztambul, Antalya, Kızılağaç)

2019. január 13., vasárnap
FK Rubin Kazan - DVTK

2019. január 16., csütörtök
??? - DVTK

2019. január 20., vasárnap
??? - DVTK

2019. január 24., csütörtök
FK Chornomorets Odessa - DVTK

2019. január 25., péntek
Hazautazás (Kızılağaç, Antalya, Isztambul, Budapest, Miskolc)

OTP Bank Liga 19. forduló

2019. február 2., szombat
DVTK - Mezőkövesd