2020 októberében a sportág kimagasló alakja, a többszörös világbajnok és világcsúcstartó Mészáros László szervezésében, Miskolcon rendezik meg az Erőemelő Világbajnokságot. Most először szerepel egy világversenyen mindhárom kategória, vagyis az erőemelés, a felhúzás és a fekvenyomás. Az eseménynek a DVTK Stadion VIP terme szolgál majd helyszínül.  

- A DVTK és a város kapcsolatának megerősödésére is jó példa ez, hiszen a DVTK adja majd a lehetőséget és a helyszínt arra, hogy ez a rendezvény létrejöhessen és természetesen némi marketing-támogatást is nyújt ebben - fogalmazott Veres Pál polgármester. -  Fontos, hogy a versenyzők ne csak a sporteseményen keresztül, hanem a város kísérőrendezvényein keresztül is megismerhessék a várost.

- A világszövetség elnöke három héttel ezelőtt megnézte a helyszínt és azt mondta, ilyen színvonalas és méltó helyen már régen rendeztek versenyt - nyilatkozta Mészáros László, a világbajnokság főszervezője.

Fotó: Juhász Ákos, minap.hu