Az OTP Bank Liga 8. fordulójában 3-0-ra nyert a DVTK a PAFC ellen. A DVTK mindegyik mérkőzésén szerzett gólt, és most első alkalommal nem kapott.

Legutóbb legalább ilyen különbséggel a Honvéd ellen győzött a DVTK (idén tavasszal 4-0 idegenben), míg hazai pályán 3-0-ra  2019. májusában nyert az Újpest ellen.

A DVTK győztes mérkőzései (2020/2021)

  1. 2020. augusztus 16. DVTK - Mezőkövesd 2-1 (2-1)
  2. 2020. oktber 25. DVTK - PAFC 3-0 (3-0)

A DVTK az OTP Bank Liga idei kiírásában először szerzett három gólt. 

Stefan Dražić harmadszor köszönt be az ellenfeleknek, most egymás után két mérkőzésen is eredményes volt. A gólpassz Polgár Kristóf nevéhez fűződik.

A második gólt Mirko Ivanovski szerezte 11-esből. Harmadszor ítéltek a DVTK javára, ebből korábban Iszlai Bence egy-egy alkalommal értékesítette és kihagyta a lehetőséget. A büntetőt Stefan Dražić harcolta ki, a Mezőkövesdi találkozót követően immár másodszor ebben a bajnokságban.

A harmadik gól igazi összjáték végén született, Márkvárt Dávid kanyarította középre a labdát, amit Gheorghe Grozav lőtt a hálóba. A kapitányhelyettes első gólpasszát adta, míg a román légiós a Honvéd elleni távoli bomba után ezúttal közeről volt eredményes.

Az OTP Bank Liga állása

# CSAPAT J GY D V LG KG GK P
1. Ferencvárosi TC Ferencvárosi TC 6 5 1 0 14 3 11 16
2. MOL Fehérvár FC MOL Fehérvár FC 7 4 3 0 20 10 10 15
3. Budafoki MTE Budafoki MTE 7 4 1 2 11 10 1 13
4. Paksi FC Paksi FC 8 3 2 3 12 12 0 11
5. Kisvárda Master Good Kisvárda Master Good 7 3 1 3 10 12 -2 10
6. Újpest FC Újpest FC 8 3 1 4 11 17 -6 10
7. Puskás Akadémia FC Puskás Akadémia FC 7 3 0 4 9 13 -4 9
8. MTK Budapest FC MTK Budapest FC 8 2 3 3 10 13 -3 9
9. Budapest Honvéd FC Budapest Honvéd FC 7 2 2 3 13 13 0 8
10. Zalaegerszegi TE FC Zalaegerszegi TE FC 8 2 2 4 15 17 -2 8
12. Mezőkövesd Zsóry FC Mezőkövesd Zsóry FC 8 2 1 5 7 10 -3 7

Pontok ellenfelenként

Az OTP Bank Liga idei kiírásában is háromszor találkoznak a csapatok, így összesen 9 pontot lehet szerezni mindenki ellen.

3 pont

  • Mezőkövesd (3)
  • PAFC (3)

1 pont

  • MTK (1)

0 pont

  • Honvéd (0)
  • ZTE (0)
  • Paks (0)
  • Budafok (0)

Pontok körönként

1. kör

  • 2 győzelem
  • 1 döntetlen
  • 4 vereség

7 pont

Gólok körönként

1. kör

  • Lőtt gólok: 11
  • Kapott gólok: 13

Csapatstatisztika

Házi góllövőlista

3 gólos

2 gólos

1 gólos

A DVTK összes gólja videón

Gólpasszlista*

2 gólpassz

1 gólpassz

* A góllövőnek közvetlenül passzt adó, öngólt "kikényszerítő", illetve a belőtt büntetőt kiharcoló játékos ér el gólpasszt

Kanadai táblázat (gól+gólpassz)

5 pont

  • Stefan Dražić (3+2)

4 pont

  • Molnár Gábor (3+1)

3 pont

  • Mirko Ivanovski (1+2)

2 pont

  • Hegedűs János (1+1)

1 pont

  • Iszlai Bence (1+0)
  • Gheorghe Grozav (1+0)
  • Hysen Memolla (0+1)
  • Polgár Kristóf (0+1)
  • Márkvárt Dávid (0+1)

Gólok típusa

jobb lábbal: 3

  • Stefan Dražić (DVTK - Mezőkövesd/1)
  • Gheorghe Grozav (DVTK - Honvéd/1)
  • Mirko Ivanovski (DVTK - PAFC/1)

bal lábbal: 6

  • Molnár Gábor 3 (DVTK - MTK/1, DVTK - Honvéd/1, DVTK - Paks/2)
  • Iszlai Bence (DVTK - Mezőkövesd/1)
  • Stefan Dražić (DVTK - PAFC/1)
  • Gheorghe Grozav (DVTK - PAFC/1)

fejjel: 2

  • Hegedűs János (ZTE - DVTK/1)
  • Stefan Dražić (Budafok - DVTK /1)

büntetőből: 2

  • Iszlai Bence  (DVTK - Mezőkövesd/1)
  • Mirko Ivanovski (DVTK - PAFC/1)

szabadrúgásból: 1

  • Monár Gábor (DVTK - Paks/2)

szabadrúgást követően: 0

  •  

szögletet követően: 1

  • Hegedűs János (ZTE - DVTK/1)

bedobást követően: 1

  • Mirko Ivanovski (DVTK - PAFC/1)

öngól: 0

  •  

öt és felesen belülről: 1

  • Gheorghe Grozav (DVTK - PAFC/1)

16-oson belülről: 8

  • Stefan Dražić 3 (DVTK - Mezőkövesd/1, Budafok - DVTK /1, DVTK - PAFC/1)
  • Molnár Gábor 2 (DVTK - MTK/1, DVTK - Honvéd/1)
  • Iszlai Bence (DVTK - Mezőkövesd/1)
  • Hegedűs János (ZTE - DVTK/1)
  • Mirko Ivanovski (DVTK - PAFC/1)

16-oson kívülről: 2

  • Gheorghe Grozav (DVTK - Honvéd/1)
  • Monár Gábor (DVTK - Paks/2)

otthon: 9

  • Molnár Gábor 3 (DVTK - MTK/1, DVTK - Honvéd/1, DVTK - Paks/2)
  • Gheorghe Grozav 2 (DVTK - Honvéd/1, DVTK - PAFC/1)
  • Stefan Dražić 2 (DVTK - Mezőkövesd/1, DVTK - PAFC/1)
  • Iszlai Bence (DVTK - Mezőkövesd/1)
  • Mirko Ivanovski (DVTK - PAFC/1)

idegenben: 2

  • Hegedűs János (ZTE - DVTK/1)
  • Stefan Dražić (Budafok - DVTK /1)

Sárga lapok*

4 sárga lap

  • Iszlai Bence (DVTK - MTK/1, ZTE - DVTK/1, DVTK - Paks/2, Budafok - DVTK /1)

3 sárga lap

  • Stefan Dražić (DVTK - Mezőkövesd/1, DVTK - Honvéd/1, DVTK - PAFC/1)

2 sárga lap

  • Feczkó Tamás (DVTK - MTK/1, DVTK - Honvéd/1)
  • Szűcs Kornél (DVTK - MTK/1, ZTE - DVTK/1)
  • Mirko Ivanovski (DVTK - Honvéd/1, DVTK - PAFC/1)
  • Florent Hasani (Budafok - DVTK /1, DVTK - PAFC/1)

1 sárga lap

  • Hegedűs János (DVTK - Honvéd/1)
  • Antal Botond (DVTK - Honvéd/1)
  • Molnár Gábor (ZTE - DVTK/1)
  • Serhii Shestakov (DVTK - Paks/2)
  • Dejan Karan (DVTK - PAFC/1)

* Automatikusan 1 mérkőzésre szóló eltiltás jár 5 sárga lap után

Piros lapok

A DVTK-ból: 3

  • Mirko Ivanovski (DVTK - Mezőkövesd/1) - 90+3. perc - 1 mérkőzésre szóló eltiltás
  • Polgár Kristóf (DVTK - Honvéd/1) - 70. perc - 1 mérkőzésre szóló eltiltás
  • Gheorghe Grozav (DVTK - Honvéd/1) - 90+4 perc - 1 mérkőzésre szóló eltiltás

Az ellenfél csapatából: 1

  • Spandler Csaba (DVTK - PAFC/1) - 56. perc

Büntetők

Javunkra ítélt 11-es: 3

  • Értékesített 11-es: 2
    • Iszlai Bence (DVTK - Mezőkövesd/1)
    • Mirko Ivanovski (DVTK - PAFC/1)
  • Nem értékesített 11-es: 1
    • Iszlai Bence (DVTK - Honvéd/1)

Ellenünk ítélt 11-es: 2

  • Ellenünk értékesített 11-es: 2
    • Könyves Norbert (ZTE - DVTK/1)
    • Koszta Márk (ZTE - DVTK/1)
  • Ellenünk nem értékesített 11-es: 0
    •  

Egyéni statisztika

Az egyéni statisztika itt érhető el. Alternatív útvonal a fejlécben a Labdarúgás menüpont, DVTK almenü, és azon belül a Statisztika fül.