- Ez volt az első idény, hogy a DVTK sakk csapata a legfelsőbb osztályban szerepelt. Milyen érzés volt az élvonalban szerepelni?
- Szédítő (nevet - a szerk.). Amikor 2014-ben ismét útjára indítottuk a diósgyőri sakkot, egy harmadosztályú, 80-85. helyen rangsorolt csapatot kaptunk. A hároméves koncepciónkban évenkénti osztálylépés szerepelt, így két bajnoki cím után az NB I.-ben találtuk magunkat. Különféle jogi problémák is színesítették a tavalyi nyarat, azonban mindegyiken úrrá lettünk, és gőzerővel erősítettünk. Hivatalosan a második harmadba vártuk a csapatot, azonban mind az összeállításunkból, mind a játékosok mentalitásából már sejteni lehetett, hogy jobbak lehetünk. Az első idegenbeli győzelem után, amire a szakma is felkapta a fejét, már komolyabban számoltak velünk, és végül célba is értünk, megszereztük az ezüstérmet. Eddig nem nagyon volt példa arra, hogy egy újonc csapat érmet szerezzen a sakk legfelsőbb osztályában.

- Mi volt a siker titka?
- A feljutást kiharcoló mag megtartása, és a kiváló igazolások. Az NB I/B-t megnyerő csapatból Héra Imre, Korpa Bence, Nayhebaver Martin, Ohotnyik Vlagyimir, Ág Norbert és dr. Medvegy Nóra fért be az NB I.-be, hozzájuk kellett 8-10 játékos, olyanok, akik fiatalok, lendületesek, játsszák a sakkot és nem utolsó sorban megfizethetők az igényeik. Ha versenyképesek akartunk lenni, legalább 4-5 nagymesterrel (GM) kellett felállnunk, és nekünk addig kettő volt, Héra és Ohotnyik. Ezért leigazoltuk GM Prohászka Pétert, valamint Héra Imre kiváló nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően Krivorucsko, Arescsenko, Kravtsiv, Bartel és Guijarro nagymestereket. Őket felváltva szerepeltettük, az ellenfelek nem tudtak rájuk készülni, mert kiszámíthatatlan volt, hogy mikor, melyikük jön. Ezzel a fegyverrel leptük meg pl. a Paksot, és az idegenbeli győzelem után már mi voltunk az ezüstérem várományosai. Meg kell jegyeznem, az ellenfeleink talán kissé alábecsültek minket, azt hihették, hogy a komoly külföldi nagymesterek csak dísznek vannak az erőlistánk elején. Ehhez képest komoly szerepet vállaltak a sikerben.

- Jól tudjuk, hogy magyar játékosok is érkeztek?
- Igen, a nagymesterek mellett erős nemzetközi mestereket (IM) is igazoltunk, Torma Róbert és Bagi Máté személyében, akik kiválóan szerepeltek az egész szezonban. Ezen kívül FIDE-mesterek (FM) is csatlakoztak a kerethez, Handó Vilmos, Kun Gábor, Bálint Vilmos és dr. Füsthy Zsolt. Mindannyian hozzátették a magukét a sikerhez, külön kiemelendő a két Vili, akik többnyire a 11.-12. táblán nagy szorgalommal gyűjtögették a pontokat. Handó Vilmos 6,5/7, míg Bálint Vilmos 6/8 pontot ért el.

- Mivel lehetett más kluboktól Diósgyőrbe csábítani ezeket az erős játékosokat
- Korántsem volt egyszerű. Mint már említettem, 2016 nyarán rendezni kellett egy függő jogi helyzetet, és ez természetesen nem maradhatott titokban a sportág berkein belül sem. Nem könnyítette meg a dolgunkat továbbá, és ez más sportágakból is tudható, hogy az újonchoz nem szívesen jönnek komoly játékosok, nem ismerik a klubot, a célokat, a fizetési morált, így viszonylag nehéz erősíteni. Mi viszont meg tudtuk győzni kiszemeltjeinket, hogy nálunk szakmailag és emberileg is jó helyen lesznek, Hittek nekünk és együttműködésünk gyümölcse egy gyönyörűen csillogó ezüstérem lett.

- Volt esetleg némi hiányérzetetek? Lett volna esély az aranyra?
- Hiányérzet nem volt, azt mondhatom, hogy majdnem kihoztuk magunkból a maximumot. Sokan mondják, és van is benne valami, hogy a második csupán a legjobb vesztes, azonban mi ennek a szezonnak egyértelműen a nyertesei voltunk. Az utolsó fordulóban ki-ki meccset játszottunk a zsinórban kilencszeres bajnok Nagykanizsával, és ott sem vallottunk szégyent. Azonban még nem tartottunk ott, hogy az aranyért harcoljunk. Talán jövőre.

- A szakosztálynak négy csapata indult tavaly. Mesélnél az alacsonyabb osztályokról is?
- Igen, az NB II.-ben és a két megyei osztályban is indultunk. Az NB II.-t meg szerettük volna nyerni, és bár minden meccsünkön diadalmaskodtunk, a pontszámításnak köszönhetően mégsem mi lettünk a bajnokok. Ugyani nem a csapatpontok számítottak, hanem az egyes mérkőzéseken elért összpontszám adódott össze. Ebben pedig gyengébbnek bizonyultunk, mert kisebb arányban vertük ellenfeleinket, mint riválisunk. Sokat hibáztunk és néhány játékosunk nem érezte át annak a súlyát, hogy DVTK-mezben Miskolcot és egész Észak-Magyarországot is képviseli. Ennek ellenére volt esélyünk, de csak második hely lett belőle. Micsoda különbség a két ezüst között! Az egyik csapatmunkával kiharcolt bravúr, a másik esélyesként eltékozolt lehetőség, egyértelmű csalódás. Levonjuk a tanulságokat, és jövőre megnyerjük!

- A megyei osztályokban kik kapnak lehetőséget?
- A megyei bajnokság az igazi amatőr szint, ahol olyan játékosok játszanak, akik egy sörözőben pl, mindenkit megvernének, de nem férnek be magasabb osztályokba. Itt aztán több évtizedes párharcok is ismétlődhetnek, hiszen a megye régi sakkozói 40-50 éve játszanak. Mindenki régi ismerősként üdvözöl mindenkit, nagyon jó hangulatú találkozók ezek. A megyei I. kicsit erősebb, míg a megyei II. a „keltető”, ahol a tehetséges gyerekek általában első versenypartijaikat játsszak. Itt aztán találkozhat a kisfiú vagy kislány az idős bácsival, előfordul, hogy a küzdő felek között hatvan év a korkülönbség.

- Milyen eredményt ért el a DVTK a megyei bajnokságokban?
- Harmadik csapatunk 1 ponttal maradt le a dobogóról és 4. helyen végzett a megyei I.-ben, míg negyedik csapatunk fél pont előnnyel szerzett bronzérmet a megyei II.-ben. Ezek nem rossz eredmények, de nyilván lehet jobb.

- Milyen tanulságok vonhatók le a 2016/17-es szezon alapján?
- A legfontosabb tanulság, hogy a kemény munka mindig kifizetődik. Én mindig ezt a hitvallást követtem, ezután is így lesz: munka, alázat és szorgalom. Másodsorban fontos volt látni, hogy a 61 fős keretünk kevés volt a négyfrontos küzdelemhez. Helyenként az NB II.-ben, de főleg a megyei I-ben volt érezhető, hogy kell még minőségi ember. Harmadsorban pedig rá kellett jönnünk, hogy az az út, amin az utánpótlás-nevelést illetően eddig jártunk, nem oda vezet, ahová el szeretnénk jutni. Ezért itt komoly változásokra került sor a szezon után.

- Vannak-e már konkrét célok a következő szezonra?
- Mivel nem szeretünk második helyen végezni, csakis előre tudunk menekülni. Minden osztályban érmet szeretnénk, de lehetőleg a legfényesebbet.

- Gratulálunk az eredményekhez, és sok sikert az új bajnokságban!
- Köszönjük szépen, Hajrá Diósgyőr!

Eredmények:

Az NB I. pontszerzői

Kryvoruchko Yuriy

1.5/2

Areshchenko Aleksander

2.5/3

Bartel Mateusz

2.5/4

Prohászka Péter

5.5/9

Jr. Héra Imre

6.5/9

Guijarro David Anton

3.5/4

Kravtsiv Martyn

2.5/4

Torma Róbert

5.5/9

Korpa Bence

4.5/9

Boros Dénes

1/2

Nayhebaver Martin

4.5/7

Bagi Máté

5/9

Okhotnik Vladimir

0.5/2

Kun Gábor

1.5/6

dr. Medvegy Nóra

4/9

Handó Vilmos

6.5/7

Ág Norbert

2/4

Bálint Vilmos

6/8

dr. Füsthy Zsolt

0/1

Az NB II. pontszerzői

Ág Norbert

3.5/7

Kumic Filip

0.5/1

dr. Füsthy Zsolt

1.5/5

Najgebauer Szemjon

2.5/3

Dobai Szabolcs

6/11

Mózes Ervin

4.5/9

Ács Gábor

7.5/11

Papp Ábel

7/11

Csatlós Béla

5.5/7

Baló Tamás

7/10

Kovács Tamás

4.5/7

Szabó Leon

4.5/8

Horváth Kristóf

6.5/9

Halmi Bence

3/5

Tesbér Gábor

1.5/2

László Zoltán

4/6

Runda Máté Bence

3/4

Ádám Zoltán

1/1

Ács Petra

2/4

Szabó Bálint

3/5

Ács Kristóf

3/4

dr. Mátyás Imre

1/1

Rakaczki Zoltán

0/1

A megyei I. pontszerzői

Papp Ábel

1.5/3

Csatlós Béla

0.5/2

Baló Tamás

4.5/7

Kovács Tamás

0.5/2

Szabó Leon

1.5/3

Horváth Kristóf

4.5/5

Rendi Éva

0/1

Halmi Bence

0/1

László Zoltán

2.5/6

Józsa Ferenc

1/1

Runda Máté Bence

5.5/7

Kéméndi Dániel

0.5/2

Ádám Zoltán

3.5/7

Ács Petra

1.5/3

Szabó Bálint

3.5/6

Ács Kristóf

3.5/5

Balogh Farkas

2/6

dr. Mátyás Imre

3/4

Krajnyák Zsófia

1/4

Kováts Ágoston

1.5/3

Révai Ákos

4/5

Kocsis Gergely

0/1

A megyei II. pontszerzői

Horváth Kristóf

1/2

Tesbér Gábor

0.5/1

László Zoltán

4/7

Runda Máté Bence

2.5/7

Kéméndi Dániel

1/2

Ádám Zoltán

3/6

Ács Petra

2.5/5

Szabó Bálint

4.5/7

Ács Kristóf

2/3

Balogh Farkas

3.5/5

Nagy Martin

0/1

Zobay Tamás

0/4

dr. Mátyás Imre

6.5/7

Krajnyák Zsófia

1/3

Kováts Ágoston

3.5/6

Révai Ákos

5/5

Kocsis Gergely

1.5/6

Hotyek Bence László

0/4

Salkovics Enikő

0/1

Krajnyák László

0/1

Klinga Mátyás

0/1